innen eddig kimaradt, de akkó mosmá jóva.
("yes we can, only a little belated" 2013 edition. lehet, hogy lesz valami idei is, mondjuk akár csak jövőre, de az még elég bizonytalan.)
2014. február 23., vasárnap
nomán.
2012. december 9., vasárnap
"Music and Fractal Landscapes" by Richard MacDuff
(...)
Mathematical analysis and computer modelling are revealing to us that the shapes and processes we encounter in nature — the way that plants grow, the way that fountains erode or rivers flow, the way that snowflakes or islands achieve their shapes, the way that light plays on a surface, the way the milk folds and spins into your coffee as you stir it, the way that laughter sweeps through a crowd of people — all these things in their seemingly magical complexity can be described by the interaction of mathematical processes that are, if anything, even more magical in their simplicity.
Shapes that we think of as random are in fact the products of complex shifting webs of numbers obeying simple rules. The very word "natural" that we have often taken to mean "unstructured" in fact describes shapes and processes that appear so unfathomably complex that we cannot consciously perceive the simple natural laws at work.
They can all be described by numbers.
We know, however, that the mind is capable of understanding these matters in all their complexity and in all their simplicity. A ball flying through the air is responding to the force and direction with which it was thrown, the action of gravity, the friction of the air which it must expend its energy on overcoming, the turbulence of the air around its surface, and the rate and direction of the ball's spin. And yet, someone who might have difficulty consciously trying to work out what 3 × 4 × 5 comes to would have no trouble in doing differential calculus and a whole host of related calculations so astoundingly fast that they can actually catch a flying ball.
People who call this "instinct" are merely giving the phenomenon a name, not explaining anything.
I think that the closest that human beings come to expressing our understanding of these natural complexities is in music. It is the most abstract of the arts — it has no meaning or purpose other than to be itself.
Every single aspect of a piece of music can be represented by numbers. From the organisation of movements in a whole symphony, down through the patterns of pitch and rhythm that make up the melodies and harmonies, the dynamics that shape the performance, all the way down to the timbres of the notes themselves, their harmonics, the way they change over time, in short, all the elements of a noise that distinguish between the sound of one person piping on a piccolo and another one thumping a drum — all of these things can be expressed by patterns and hierarchies of numbers.
And in my experience the more internal relationships there are between the patterns of numbers at different levels of the hierarchy, however complex and subtle those relationships may be, the more satisfying and, well, whole, the music will seem to be.
In fact the more subtle and complex those relationships, and the further they are beyond the grasp of the conscious mind, the more the instinctive part of your mind — by which I mean that part of your mind that can do differential calculus so astoundingly fast that it will put your hand in the right place to catch a flying ball — the more that part of your brain revels in it.
Music of any complexity (and even "Three Blind Mice" is complex in its way by the time someone has actually performed it on an instrument with its own individual timbre and articulation) passes beyond your conscious mind into the arms of your own private mathematical genius who dwells in your unconscious responding to all the inner complexities and relationships and proportions that we think we know nothing about.
Some people object to such a view of music, saying that if you reduce music to mathematics, where does the emotion come into it? I would say that it's never been out of it.
The things by which our emotions can be moved — the shape of a flower or a Grecian urn, the way a baby grows, the way the wind brushes across your face, the way clouds move, their shapes, the way light dances on the water, or daffodils flutter in the breeze, the way in which the person you love moves their head, the way their hair follows that movement, the curve described by the dying fall of the last chord of a piece of music — all these things can be described by the complex flow of numbers.
That's not a reduction of it, that's the beauty of it.
Ask Newton.
Ask Einstein.
Ask the poet (Keats) who said that what the imagination seizes as beauty must be truth.
He might also have said that what the hand seizes as a ball must be truth, but he didn't, because he was a poet and preferred loafing about under trees with a bottle of laudanum and a notebook to playing cricket, but it would have been equally true.
Because that is at the heart of the relationship between on the one hand our "instinctive" understanding of shape, form, movement, light, and on the other hand our emotional responses to them.
And that is why I believe that there must be a form of music inherent in nature, in natural objects, in the patterns of natural processes. A music that would be as deeply satisfying as any naturally occurring beauty - and our own deepest emotions are, after all, a form of naturally occurring beauty.
(...)
Mathematical analysis and computer modelling are revealing to us that the shapes and processes we encounter in nature — the way that plants grow, the way that fountains erode or rivers flow, the way that snowflakes or islands achieve their shapes, the way that light plays on a surface, the way the milk folds and spins into your coffee as you stir it, the way that laughter sweeps through a crowd of people — all these things in their seemingly magical complexity can be described by the interaction of mathematical processes that are, if anything, even more magical in their simplicity.
Shapes that we think of as random are in fact the products of complex shifting webs of numbers obeying simple rules. The very word "natural" that we have often taken to mean "unstructured" in fact describes shapes and processes that appear so unfathomably complex that we cannot consciously perceive the simple natural laws at work.
They can all be described by numbers.
We know, however, that the mind is capable of understanding these matters in all their complexity and in all their simplicity. A ball flying through the air is responding to the force and direction with which it was thrown, the action of gravity, the friction of the air which it must expend its energy on overcoming, the turbulence of the air around its surface, and the rate and direction of the ball's spin. And yet, someone who might have difficulty consciously trying to work out what 3 × 4 × 5 comes to would have no trouble in doing differential calculus and a whole host of related calculations so astoundingly fast that they can actually catch a flying ball.
People who call this "instinct" are merely giving the phenomenon a name, not explaining anything.
I think that the closest that human beings come to expressing our understanding of these natural complexities is in music. It is the most abstract of the arts — it has no meaning or purpose other than to be itself.
Every single aspect of a piece of music can be represented by numbers. From the organisation of movements in a whole symphony, down through the patterns of pitch and rhythm that make up the melodies and harmonies, the dynamics that shape the performance, all the way down to the timbres of the notes themselves, their harmonics, the way they change over time, in short, all the elements of a noise that distinguish between the sound of one person piping on a piccolo and another one thumping a drum — all of these things can be expressed by patterns and hierarchies of numbers.
And in my experience the more internal relationships there are between the patterns of numbers at different levels of the hierarchy, however complex and subtle those relationships may be, the more satisfying and, well, whole, the music will seem to be.
In fact the more subtle and complex those relationships, and the further they are beyond the grasp of the conscious mind, the more the instinctive part of your mind — by which I mean that part of your mind that can do differential calculus so astoundingly fast that it will put your hand in the right place to catch a flying ball — the more that part of your brain revels in it.
Music of any complexity (and even "Three Blind Mice" is complex in its way by the time someone has actually performed it on an instrument with its own individual timbre and articulation) passes beyond your conscious mind into the arms of your own private mathematical genius who dwells in your unconscious responding to all the inner complexities and relationships and proportions that we think we know nothing about.
Some people object to such a view of music, saying that if you reduce music to mathematics, where does the emotion come into it? I would say that it's never been out of it.
The things by which our emotions can be moved — the shape of a flower or a Grecian urn, the way a baby grows, the way the wind brushes across your face, the way clouds move, their shapes, the way light dances on the water, or daffodils flutter in the breeze, the way in which the person you love moves their head, the way their hair follows that movement, the curve described by the dying fall of the last chord of a piece of music — all these things can be described by the complex flow of numbers.
That's not a reduction of it, that's the beauty of it.
Ask Newton.
Ask Einstein.
Ask the poet (Keats) who said that what the imagination seizes as beauty must be truth.
He might also have said that what the hand seizes as a ball must be truth, but he didn't, because he was a poet and preferred loafing about under trees with a bottle of laudanum and a notebook to playing cricket, but it would have been equally true.
Because that is at the heart of the relationship between on the one hand our "instinctive" understanding of shape, form, movement, light, and on the other hand our emotional responses to them.
And that is why I believe that there must be a form of music inherent in nature, in natural objects, in the patterns of natural processes. A music that would be as deeply satisfying as any naturally occurring beauty - and our own deepest emotions are, after all, a form of naturally occurring beauty.
(...)
Adams, D. (1987). Dirk Gently's Holistic Detective Agency. London: William Heinemann Ltd.
2010. augusztus 5., csütörtök
for your viewing pleasure
sokminden történt velem, mióta ide utoljára írtam. majd most jól elmondom (majdnem) mindet. lesz sok kép is asszem.
kb egy hónapja otthagytam korfut és eljöttem görögország túlsó csücskébe, kos szigetére. nagyon szép naplementék vannak itt, és ilyen frekvenciával még sosem találkoztam ezen a téren. és pont jól látszanak, amikor vacsi után kijövök az étteremből; esetenként tiszta oroszlánkirály. ilyen.
(van pár naplementés képem, de kb ez a legjellemzőbb/legszebb. meg a telefonomtól csak ennyire futja.)
szóval kos szigetén én pontosan itt vagyok.
az épületegyüttes északkeleti csücskében, közvetlen az út mellett található apró házikóban lakom én leginkább, meg az egyik szakács, de őt általában csak hajnal2kor látom 3percre. van egy elég kellemes de relatíve kevésbé hűvös szobám (légkondi híján, mivelhogy külön kis ház..), ami meg ilyen.
itt kelek reggel 9kor, aztán megyek és begyűjtöm a kolléganőmet, paty-t, aztán jól bereggelizünk (mostanában tömeg van, úh. nekem nem jut palacsinta:( ), aztán 10től munkábaállunk. olyankor csatlakozik hozzánk sergiu, aki kb a főnökünk, de annyira azért szerencsére mégsem. meg épphogy fiatalabb nálam. nomost az úgy néz ki, h. mászkálunk a medencék körül,
(egy)
(kettő; L alakban fogják közre a teátrumot, amit semmire nem használunk, csak a wc-t takarja)
meg beszélgetünk az emberekkel meg ilyesmi. aztán amikor ideje van, csinálunk vmit (lásd
). tehát paty pl megy a nyújtósdit csinálni egy csendes sarokban a füvön, énmeg 3/4ed 11kor fogok egy pár minigolfütőt, és szépen végigkérdezgetem az ébren levő és társalgásra hajlandó vendégeket, van-e kedvük minigolfozni. és van, akinek van, és akkor annak örülünk.
aztán 11re szépen odagyűlnek, és akkor játszunk egy bő fél órát. aztán a vesztes büntetésképpen beugrik a medencébe vagy vízigimnasztikát jár vagy körberohan a medence körül csibehangokat hallatva (50év feletti férfiak esetén a legizgalmasabb). közben sergiu darts-ozik másokkal. aztán segítek paty-nak összedobni a magnót a fentemlített vízigimnasztikához, osztán megyek megint vendégelni, kb fél1ig, amikor leülünk hármasban a snack bárban ebédelni (4 bár van; egyik a hátsó medencében, egy a színpadnál, egy a recepció mellett meg ez), ami így néz ki. (az első medencés képen jobbfenn található.)
(a bár, nem az ebéd.)
ezután általában szabadprogram, amikor én pl blogolok (a nethez el kell mászni a recepcióig, ezért igyekszem vhova menéssel egybekötni általában), vagy lemegyünk paty-val a partra napozni/szunyálni/esetlegúszni,
avagy ha aznap este show-t csinálunk, akkor arra próbálunk. aztán 3körül vissza, sergiu berángatja a népet a medencébe vízipólóra (ez általában a legnépszerűbb), énmeg fél órával később pingpongozni megyek; általában forgózunk, általában ifjakkal. (ennél többel azért.)
közben paty elvisz néhány nemfélünkamelegtől srácot a strandra röpizni, énmeg összeszedek egy jó rakás népet pétanque-hoz, amit itt németül (pedig igazából olaszul) boccia-nak hívnak, avagy french bowls-nak, avagy jeux de boules-nak, de semmiképp nem pétanque-nak. általában paty csatlakozik hozzánk, amikor visszaér röpiből, és akkor keményen csatázunk ellenkező csapatokban (avagy ha úgy jön ki, én csak bíráskodom). móka a családtagokat egymás ellen ereszteni. sergiu meg focizik a népekkel egyet, aztán megyünk megint szobára egy kicsit, olyan 6tól f8ig. hidegzuhaaany. aztán vacsi, aztán én f9re összedobom odakint a son et lumiére cuccot (inaktív állapotban ilyen
.)
azután kicsit vendégelünk megint, osztán 9után jön a minidisco, amikor a cseppekkel (meg néha kevésbé cseppekkel) körbepattogunk a színpad előtt gyerekmuzsikákra, paty meg az én vezetésemmel, sergiu meg a laptopja mögött röhög rajtunk. ezután meg olyan f10től minden este vmi más program van. akad olyan, amit nem mi csinálunk (fakír, meg burleszk táncoslányok, csüt/péntek általában), vannak egyszerű játékok (zenei kvíz, bingó, mr/ms platanista versenyek és tsai), meg heti kétszer show, amiben táncolunk, előadunk, gitárolok meg hasonlók (általában csüt meg vas). ezek az esti cuccok jobbára kétheti rotációban futnak, hogy az emberek ne unják el magukat. aztán amikor ezeknek vége, akkor leülünk még egy kicsit a népekkel, aztán éjfél körül összepakolunk és lelépünk netezni/ágybazuhanni/stb. olyankor a medence ilyen.
szóval a legtöbb nap ilyen, kivéve a keddet, mert akkor alszunk. ja, néha éjfél után elmegyünk vhova ropni, de ez egyre ritkábban jellemző. hétfő este még a legjobb, mert kedden alszunk. meg ha ügyes vagyok és fel tudok kelni, akkor bemegyek a városba gitárhúrt keresni, vagy éppen körberobogom a sziget (na az jó és szép, de csak egyszer jutottam el odáig). és ez megy körbe-körbe októberig.
egyéb képeket, amiken tán énis szerepelek, meg a kollégák, meg a szép angol lányok, amikor épp színpadon vagyunk vagy minidisco-t járunk vagy kamerába vigyorgunk vagy a városban iszunk, fészbúkon találhattok; jó esetben be vagyok jelőve. de olyan képekkel én saját kezűleg nem rendelkezem. meg bocsi, h. ezek is homályosak, de hirtelen felindulásból követtem el őket ma telefonnal, és ezvan. ígyis egy egész napnyi szabadidőm megy el erre a posztra, úh. legyetek szívesek, olvassátok és örüljetek neki. amúgy beraktam a blogomat könyvjelzőbe, tehát hátha eztán nem fogom elfelejteni, hogy írjak ide.
addigis, a héten a második zongorára írt dalt tanulom meg hirtelen felindulásból, mert vki fészbúkra kitette; az első a tiny dancer volt, a másik meg a her morning elegance.
2010. május 2., vasárnap
corcyra circus
novégre ide is eljutottam. egy svéd macbookon gépelek, ezért igyekszem kevés ékezetet használni. eddig nem nagyon megy.
remélem, jó volt a koncert múlt pénteken; ha voltak képek, küldjetek. másnap reggel szüleim felvittek kocsival az ftc stadionhoz, ott meg felszálltam egy narisari buszra. a buszon meghallottam, h. elöttem 3 jány meg egy srác angolul társalog. amikor leszálltunk bécsben, kiderítettem, h. amerikaiak és ebben a félévben pesten tanulnak. csatlakoztam hozzájuk városnézni, meg mivel 5személyre volt szállásuk, éjszakára is. aztán másnap kimentem a reptérre, és egy rockzenekarral meg egy kos szigetére készülö magyar soon-to-be animátor lánykával athénba repültem. ott csak pár órát töltöttem, és csak az akropolisz lábáig jutottam el, a többi része meg zárva volt. este 8kor felültem egy buszra, ami reggel 5elött letett korfun a buszpályaudvaron. onnan taxival elmentem a corcyra beach hotelhoz, ami szezon elött lévén hajnal fél6kor nyilván zárva volt. csak bejutottam aztán, fogadott grux, a nagyfönök (ö meg alexander, aki a kajáért meg egyebekért felelt most, interjúvoltattak februárban), elvezetett egy apartman-szerü vendégszobába, bemutatott máténak, az ideiglenes lakótársamnak, aztán aludtunk reggelig:P
a hét hátralevö része úgy nézett ki, h. 9kor reggeli, aerobik, taibo, koreográfiák, sportok (röpi, petanque, tengo, hasonlók) 10-1ig kb, 1kor kaja, aztán sportok meg egyebek megint (többek között rendbeszedtük a miniclubot, ahol a cseppek fognak játszani) 3-5ig, 6kor vacsi, aztán este minidisco a kicsiknek, meg vetélkedök (mi voltunk a kicsik is meg a felnött vendégek is; egész jó cuccokkal szórakoztatják/-juk a közönséget), ilyesmi. vacsora elött átvedlünk, tilos a sportcsuka meg a rövidnaci. a köztes idökben általában zuhanyoztunk, aludtunk, és kb ennyi. szerda este kimittudot szerveztünk (minidisco után csakis), majd töltök fel videókat (a team leaderek voltak a közönségünk; hihetetlen, mennyire aktívan szurkolnak:)). azután végre sörözhettünk egy jót. csütörtökön már leginkább pakolászás volt (nyilván aerobikkal meg hasonlókkal körítve), és péntek reggel átkocsikáztunk a munkahelyünke.
a tréningen volt gruxon meg alexanderen kívül olyan 6-8 tapasztaltabb animátor, ök lettek a team leaderek (asszem 5hotelban vagyunk a szigeten), meg vagy 12-14 friss hús, ennek böven a fele magyar (másfelé nemis nagyon toboroztak. mi vagyunk az óccsó munkaerö).
én nissaki beach-re kerültem, a team leaderem paulina, kicsit keménykötésü kiscsaj, itt van lisenka, aki szintén nem elsö szezonját tölti animátorként (mindketten hollandok), adriaen skóciából meg hampus svédországból. a srácok nagyon jófejek, elég jól elvagyunk, ma hajnalig buliztunk egy klubban. tegnap meg ma leginkább takarítottunk meg koreográfiákat gyakoroltunk, a két lány meg már vendéglátott menetrend szerint (mi majd 8án kezdjük élesben). belöttem a hangcuccot a benti színpadon (elég amatör legénység kezelhette tavaly..), és találtam egy gyönyörü nagy fekete zongorát a hallban, amit szerencsére rendelkezésemre fognak bocsátani (valószínüleg lesz egy estém, amikor zenélgetni fogok a vendégeknek. majd játszom nekik collide-ot meg jamie-t). lesz lövészet, íjászat, darts meg egyebek; még nem tudom, ki mit csinál majd közülük. a hotel felett olyan 5perc hegymászásnyira lakunk cipösdoboznyi kétszemélyes konténerekben (mi éppen 3an). net csak a hallban van, nekünk, staffnak 5€ egy hétre, és a kedves öreg laptopommal egyelöre nem tudtam csatlakozni. cserébe a kilátás gyönyörü (görögo./albánia felé nézünk, egy hatalmas csatahajóval az öbölben), sok kedves kiscica van, egyelöre föleg francia vendégek (nem sok még), olyan 20-24°C nappal, a kaják fantasztikusak, viszont a medencét nem használhatjuk (idönk sem lenne sok. akkor majd lemegyünk napozni a partra). valszeg a hétföim lesznek szabadok, adro-val meg lisenkával együtt (hampus meg paulina pénteken lesz szabad elöreláthatólag). akkor majd bemegyünk a városba, vagy a többi hotelba látogatóba. a városba (corfu town) ingyen visz a busz. máshova a napi 3-4szer járó tömegközlekedést kell használnunk, avagy taxi, ami nem írom le, milyen drága. a ruhánkat nemtommég, hol fogjuk mosatni (lehet, h. a városban a szabadnapjainkon); még bírják (két egyenpólót kaptunk egyelöre fejenként, azokat hordjuk reggeltöl estig). asszem mostanra ennyi elég.
ha vmit kihagytam, majd pótolom. kérdés-óhaj-sóhaj jöhet kommentbe/mélbe/fészbúk nyugodtan. msn egyelöre felejtös. meg az ékezeteket is lecserélem majd:) a feketekápóm corcyra beach-en maradt, majd utolér hamarosan, remélem.
yasu!
2010. március 3., szerda
what's music?
a fenti kérdésre válaszoltunk néhányan egy (nyilván frusciante-hoz kapcsolódó) honlapon. úgy érzem, itt elfér, hogy én ezt:
oh there are lots of beautiful explanations here:) to me personally, and i kinda stole the expression as i've seen it elsewhere before, to me music is love is life. music takes me to another world and that's the world i would want to live in. it actually doesn't matter if it's trash metal or hip-hop or folk music, because every music has its merits. i love the feelings running through my body and soul when i'm listening to music. i think those are feelings everyone needs to experience. those are feelings indescribable with words, those can be only described with music. so i won't even try to give an example, simply put on your favourite (or less favourite) music and breath it in as deep as you can. i advise you to close all the doors, cover all windows and lie down on the floor with your eyes closed in the dark. to have no disturbing stuff around you. i have my favourite spot on the floor of my room where i like to be when listening to music.
also, if you're a bit experienced/learned in music theory, you can find a much deeper level of wonderful magic in the music you listen to. there can be chords or rhythms or instruments or backing vocals (backing vocals are the best part of music:D) or effects or structural ideas or lots else that can make you smile or even laugh out loudly (that's the two things i've been constantly doing when i first listened to stadium arcadium. not in the dark, as i was reading the lyrics, but all alone in my room with my headphones on, i was heard laughing through half of the record:) like the guitar bits (i guess) after the first chorus of warlocks. that one i particularly remember).
and if you happen to be playing on the stage. you are playing with others, luckily your friends (i feel blessed to have my chili peppers tribute band in which i play with my best friends who i've known for like 12 years now and they are perhaps closer to me than my own brother. if you've heard about 'chemistry' in a band. that's totally true. you don't need to be a very good player of your instrument. you only need to connect. if you succeed, it is of the least importance that you are actually playing music). and if you happen to have a vibe between you and your bandmates, that gives you (and them also) a feeling of elevation. like you are a foot above ground. and you know that 'anytime there's no ground below you, you're in the sky'. and this feeling takes over the audience as well. and that is the best there is. when you are able to share the loves and pains and everything inside through amplifiers and voltages, through the vibrations everyone feel when your feet touch the ground after a jump, through the mistakes you make because your best friend's just bumped into you as you play, through the sight of the singer kissing your forehead or the drummer counting for a song in french (which only he speaks), all these things combined with the sound of the bridge pickup of a fender stratocaster or/and the creaking of the chain on a kick drum pedal or the three of you singing beautiful harmonies in the quiet bit of your song.. i could continue forever. and when you see all of these reflected on the faces of people you don't even know (or the ones you do), that is the greatest gift life can hold for you. (it is also true for when you are alone with a friend in your room and you start playing the piano and you see your friend lying back with her/his eyes closed, or when you and your friends all bring along your acoustic guitars for new year's eve and the rest of the bunch sits on the ground around you, smiling and listening.)
oh, i almost forgot about singing in a choir:) i sadly didn't take a picture when i was once standing on the top of a stair-like stage in a huge church in wolgast, germany, with 200 guys and girls below me, all of us singing a beautiful gospel. shivering, shivering:) everyone should try that once:) or singing before a mass where a baptism also takes place..:)
i haven't felt any feeling more beautiful than the ones only music can give me, and i don't want to do anything as much as to share these feelings with as many people and for as much of the time as i possibly can.
thank you for reading.
thank you for reading.
2010. január 1., péntek
2009. december 5., szombat
az érintetteknek
édesanyám főzőcskézés közben egyszercsak megjegyezte, hogy "azt ugye tudod, hogy idén itt nem lesz szilveszteri buli?!"
pont.
pont.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
